Fürjesi Csaba | Pillangóhatás

megnyitó

A Faur Zsófi Galéria örömmel mutatja be Fürjesi Csaba „Pillangóhatás” című kiállítását, melyen friss alkotások, s más kísérleti eljárással, cellulóz alapanyagra készült munkák is láthatóak lesznek. Az új munkák illeszkednek az utóbbi évek szemléletéhez, melyek a reális és a szürreális tartományok határterületének értelmezéséröl szolnak. Dr. Nátyi Róbert művészettörténész így fogalmaz: „Fürjesi megidézi a közelmúlt történelmi emlékezetét, előhívja memóriánk rejtett zugaiból élményeinket, emlékeinket(...)Mintha csak azt mondaná, hogy vizsgálnunk, tanulmányoznunk kell múltunk eseményeit, történéseit, hiszen ebben a kontinuitásban értelmezhetjük önmagunkat...”
Fürjesi Csaba 1969-ben Salgótarjánban született. Művészetében nagy hangsúlyt kap a kísérletezés, az alapanyagok és műfajok közötti barangolás, a különböző technikák összevonására épülő egyéni eljárások alkalmazása. Munkái alapját alapos kutatások, tervezések és kontrollált kivitelezések adják. Általában sorozatokban, ciklusokban gondolkodik a grafikai sorozatoktól az installációkon keresztül a figurális fogalmazásmódokig. Kiemelkedő munkásságát számos díjjal és ösztöndíjjal elismerték. 2010-ben elnyerte a Székelyföldi Nemzetközi Grafikai Biennále fődíját, 2011-ben Santa Catalina School ösztöndíjával Salvador Dali műtermében dolgozott Montereyben. 1996 óta művészeti vezetője a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelepnek.