Benyovszky - Szűcs Domonkos | Pixeltest I.

megnyitó

"Képzőművészként fontosnak tartom, hogy én és a lehető legszélesebb környezetem is képesek legyünk kilépni a saját nézőpontunkból, felfedezni és megérteni egymás valóságát. Ezért művészetem középpontjában a személyiség struktúráinak, működésének feltérképezése, valamint az identitás képlékenységének vizsgálata áll. A figuratív és a nonfiguratív festészet átjárhatóságát kutatom, mert a látvány illetve a jelentés ellentmondásos kapcsolata érdekel. Alkotásaimhoz fotóvázlatokat készítek, melyekben a különböző képtömörítési hibákat, digitális automatizmusokat vizuálisan elemzem, majd egy másik médiumba fordítom, festészetté alakítom. Úgy gondolom, hogy a művészet, mint tapasztalat, új értelmezési kereteket adhat, ezért jelenleg a fizikai tér és az elméleti dimenzió interaktív lehetőségeivel kísérletezem." Benyovszky-Szűcs Domonkos 

Faur Zsófi Galéria: Benyovszky – Szűcs Domonkos  Pixeltest I. 

Kiállításmegnyitón vagyunk, találkozunk, barátkozunk koccintunk, de ez a helyzet több is ennél a társasági szintnél, és nemcsak a vírus, a karantén miatt. Ez az a pont, amikor  mindaz, amin a művész dolgozott eddig, kikerül a többiek elé. Az egyéni térből, az egyéni gondolkodásból átkerül a közösségibe.

Ez az aktus ( milyen jó szót találtam erre, hiszen sok intimitás és erotika is van ezekben a képekben), szóval ez a folyamat, amikor mindaz, ami az emberben belül van, kikerül, ráadásul egy megkerülhetetlen határterületen, a testünkön keresztül, úgy látom, ez eléggé érdekli Benyovszky Szűcs Domonkost.

És értelemszerűen ezzel együtt jár az az érdeklődés is, hogy mi történik akkor, ha az ösztönkésztetéseinket, még ha átszűrve, átdolgozva is, kieresztjük a felszínre, és összetalálkoznak a világgal, benne a másikból jövő, többé-kevésbé lefojtott ösztönvilággal. Benyovszky – Szűcs az ilyenkor kialakuló konstellációkat szeretné megragadni. A pillanatnyi állapotot, amit összehoz a véletlen. Ami rajtunk keresztülmegy, az hogyan találkozik a külvilágból érkező reakciókkal. A Konstelláció sorozat, amiből itt látunk képeket, ennek a folyton változó külső-belső mozgásnak a leképeződései. Testeket és arcokat ábrázolnak, mert ez a felület az, ahol a társadalom találkozik a belső tartalommal.

Van ezekben a képekben valami zavarbaejtő, néha egyszerűbb lenne megmaradni a homályos benyomásnál, de a vibrálásuk engem például nem hagy nyugodni, hiába mondom magamnak, hogy ezek csak elmosódott pixelek, nem kell firtatni. Végülis ez a pixeldolog a lényeg, ez a címe is, nem kell ebbe mélyebben belemenni. Közelről jól látszik a burjánzó anyag,  és a kiinduló pontként szolgáló fotók konkrétságának megbicsaklása is, ami szintén növeli a feszültséget. 

Szétesett a világ? Vagy semmi szétesés, egyszerűen hiányzik a fókusz? És a homályos kép mögött idill és összeolvadás van? Vagy épp kétségbeesés és agresszió? 

Szeretnénk ha kiélesedne a kép? Többet tudnánk meg akkor? Jobban látnánk, hogy mi van?

Apropó, látás

Na ezzel itt biztos van dolog. Hogy mit látunk?

Amihez túl közel mész, homályos lesz,

Akihez erős érzelmi közöd van, azt nem látod jól. 

Hol húzódik az én és a másik határa?

Ha szeretsz valakit, akkor nem a másik igazi arcát látod, hanem azt az arcot, ami benned él róla. És nem is veszed észre a változásait. Folyamatosan változik, de nem veszed észre.

Mi az a távolság amit venned kell egy embertől, hogy lásd?

Életünk legfontosabb dolgai nem rendkívüliek vagy grandiózusak. Ebben egészen biztos vagyok. A legfontosabbak azok a pillanatok, melyekben úgy érezzük, valaki megérintett. Ahhoz, hogy elérjen, nem mehetünk túl messze sem. Érinthető távolságban kell lennünk.

Ezek a megérintős pillanatok vannak itt kimerevítve, de rossz a vétel, elmosódott a kép, és mint régen, legszívesebben rácsapnék a tv – készülék tetejére, élesedjen ki , mert én anélkül el nem hiszem, hogy  van szeretet és kapcsolódás. Igy csak kukkolunk, és mi van, ha mást találunk, mint Antonioni régesrégi, Nagyítás című filmjében? 

Mi van, ha ez átesztétizált erőszak? Ha nem az van a képen, amit látok? A Metamorphosis sorozat képei különösen gyanúsak. Ki is derült róluk, hogy pornófilmekből kiszedett kockák,  kimerevített, roncsolt képek, a címadással mitológiai tartalommal megtöltve. Egy egyszerű meztelen test túl banális, túl szerencsétlen, ahhoz, hogy vágykeltő legyen, sokat kell vele melózni. Nemcsak a való életben, hanem a festőknek is  - erre engem Benyovszky Szűcs Domonkos tanított meg. A  megismerés relatív és szubjektív,  ha a dolgokat kiragadom az összefüggéseikből, elvész vagy megváltozik a jelentésük.

Nem véletlenül jutott eszembe szerintem a Nagyítás című film, hiszen ennek fő  témája a világ megismerhetőségének kérdése, illetve, hogy alkalmas-e a művészet a valóság megismerésére?

Az érzékelésünket a szűrőink torzítják, vagy a leképezés sokkal inkább szól a fantáziáról, mint a valóságról? Ha ezt összevetem azzal, hogy sok kép alapja pornófilmből kivett, roncsolt kép, akkor ez a fantáziámra hat, vagy az értelmezésemre? 

Mindannyian a kapcsolódási pontokat keressük, ahol átjáró keletkezik közted és köztem.

És ez az átjáró lehet a művészet, lehet az érzékiség és lehet az intimitás. De lehet az agresszió is - ezek az erőterek mind itt vannak Benyovszky -Szűcs Domonkos képein. Ahogy a látvány és a jelentés ellentmondásos kapcsolata, az identitások rétegzettsége, a sűrű anyag érzékisége.

Nekem egy Vad Fruttik dal ugrott be minderről amit most itt látunk, a Hold című:

a múlt már nem teher.

Szétesik pixelekre,

és hogyha élesebbre

állítom a képet,

akkor se bánt.

( Vad Fruttik: Hold)

Ja és szeretném leszögezni ez Pixeltest I. kiállítás–  ami azt jelenti kell lennie majd egy II-nek is.

Az I-es kiállítást ezennel megnyitom.

Jankó Judit

Művészeti író/art coach