Interjú Benyovszky-Szűcs Domonkossal – Zajeffektusok, fluid valóság és a kortárs antipornó

#ARTSTORY

Benyovszky-Szűcs Domonkos festő és tanár. 2017 őszén indította az Értsd a Kortárst! című kurzussorozatot, melynek célja, hogy a régi korok művészetét a kortárs művészettel párhuzamosan mutassa be. Nem csoda, hogy szívügyének érzi megismertetni a kortárs alkotókat, hiszen ő is egy közülük. Mivel azonban az előadások során saját munkásságáról nem mesél, mi faggattuk őt legutóbbi önálló kiállítása, a Pixeltest I. kapcsán, mely idén ősszel volt megtekinthető a Faur Zsófi Galériában.

Csizmadia Kinga: Úgy látom, nagy gonddal választod ki sorozataid, kiállításaid címét. Hogyan születnek ezek?

Benyovszky-Szűcs Domonkos: Jó kérdés. A kiállításcímeknél arra szoktam figyelni, hogy lehetőség szerint egyszerű legyen, egy-két vagy kevés szóból álljon, és legyen benne valamilyen költői gondolattársítás, ami kimozdítja a saját mozgásteréből.

Legutóbbi kiállításod címe miért pont Pixeltest lett?

Ebben a sorozatban alapvetően testeket, testrészleteket ábrázolok, a pixel pedig a digitális képalkotás miatt került bele. Szinte az összes festménysorozatomban digitális képeket értelmezek újra, ezeket fordítom át festészetbe.

És miért egyes szám?

Ezzel is szerettem volna hangsúlyozni, hogy a test áll a kiállítás fókuszában. Engem nagyon érdekel a test mint tematika a művészetben, mert úgy látom, hogy az egyszerre természeti és kulturális jelenség. A kettő elválaszthatatlan egymástól. Csak mesterségesen és nagyon tudatos reflexióban lehet szétválasztani a testet a pszichétől, a tudatot az érzelmektől, és ezt számomra jól kifejezi ez a cím.

Ez nagyon érdekes gondolat. És az minek köszönhető, hogy most színesebbek a képeid?

Mihez képest színesebbek?

Az előző sorozatokhoz képest. Én úgy látom, hogy most már több szín, illetve akár a neon is megjelenik.

A színválasztást mindig nagyban meghatározza az inspiráció, ez esetben a digitális képek. Pont emiatt festés közben is monitoron figyelem a fotókat, hiszen a virtuális színhatás lényege a testetlenség. Csak hullámhosszok alapján azonosítunk színeket, itt valójában nincsenek pigmentek. Azt a színélményt próbálom visszaadni, amit egy monitor képes nyújtani, és ezért jelennek meg erősen telített színek a vásznakon.

Esetleg belső, lelki folyamatok is közrejátszanak?

Belső lelki folyamatok inkább a témaválasztás kapcsán merülnek fel. Legtöbbször a megismerés vagy a psziché működésének a dinamizmusa foglalkoztat. Ennél a sorozatnál gyakran két ember interakciója kerül a középpontba, ami egyfajta dinamikus erőtérben jelenik meg a képeken.

Miből inspirálódsz még?

Az inspirációm jellemzően a digitális képi világból jön, illetve nyilván nagyon sok művészettel foglalkozom az Értsd a Kortárst! kapcsán, ezért ott is sokféle nézőponttal találkozom. De azt hiszem, hogy leginkább azok a képhibák érdekelnek, amiket valahogy én hozok létre.

Ez olyan érdekes, az előző művész, akivel interjút készítettünk is azt nyilatkozta, hogy tulajdonképpen a hibákból születnek meg végül a képek.

Igen, ennek hosszú történeti hagyománya van. Számomra talán a konceptualizmus megközelítése a leginkább inspiráló. A látvány és jelentés ellentmondásai, a megismerés korlátai, vagy mondjuk a médiumok viszonya a tapasztalati valósághoz. Ebben a kontextusban foglalkoztatnak a képhibák, amelyek gyakran másfajta tartalommal ruházzák fel a képeket. Ez a tradíció a mai napig nagyon sok művészt inspirál.

Hogy jutunk el egy hibás digitális képtől a festményig?

Először sötétben készítek fotókat. Tulajdonképpen fény nélkül jönnek létre a képek, ahogy hosszú exponálási idő alatt próbálja megragadni a digitális kamera a látványt. Ezeket a fotókat aztán kivilágosítom, és ettől zajeffektusok jelennek meg a felületén. A festés rétegesen épül fel, transzparens-, fedő- és térbeli festékrétegek kerülnek egymásra.

És ez teljesen egyedi technika, te magad dolgoztad ki?

Igen, hosszan érleltem a módszert. És bár nem igazán láttam hasonlót, biztos vagyok benne, hogy sokan foglalkoznak ilyen típusú képekkel vagy technikával.

Hogyan alakult ki ez a szisztéma, hogy fényképeket készítesz, aztán lefested őket?

Kezdetben a képhibák keltették fel az érdeklődésem. Azért is tartom nagyon izgalmasnak a digitális képekben fellépő hibákat, mert egyrészről ezek létrehoznak egyfajta kritikai távolságot – tehát nem feltétlenül azt nézed, hogy mit ábrázol a kép, hanem magának a bemutatásnak, a médiumnak a lehetőségei kerülnek előtérbe, ami egy fontos kritikai különbség számomra; másrészről pedig amit említettem, hogy az a megismerésmód, az az észlelésmód, ahogyan kapcsolódunk a világhoz, számomra párbeszédben áll a digitális képek roncsolhatóságával és sérülékenységével.

Korábban is fotóztál már?

Folyamatosan kísérletezem fotóval. Van, amikor médiumként is használom, nemcsak referenciaként a festészetemben, és pont ehhez a sorozathoz, a Konstellációhoz tervezek egy új technikát kidolgozni, amiben a fotó és a festék egyszerre van jelen.

Ez nagyon érdekesen hangzik! És pontosan mióta fotózol?

Szerintem kisgimnazista korom óta. Ahogy megjelent a digitális kamera, elkezdtem kísérletezni.

Mi alapján választasz technikát az egyes képekhez?

A technikaválasztás mindig témaspecifikus. A Konstelláció festményei esetében nagyon fontos lett számomra, hogy valahogyan az észlelés folyamatszerűségét hangsúlyozzam, vagyis azt a lehetőséget, hogy a megértésünk az időben zajlik. Úgy látom, hogy a megértés folyamata a festmény épített, plasztikus felülete miatt valahogy szimbolikusan átélhető a kép nézése során. Így maga a műtárgy analógiaként szolgál a megismerésünknek a képlékeny, rögzítetlen természetére.

Ezeket a válaszokat betanultad? Csak mert olyan szépen fogalmazol.

Azt hiszem, hogy azért tudom ezeket így megfogalmazni, mert sokat foglalkozom vele. Nagyon fontos része a munkámnak az, ahogyan dolgozom. Illetve például ezzel a Konstelláció sorozattal is több mint tíz éve foglalkozom. És ez alatt az idő alatt nagyon sok mindent átgondoltam. De azt hiszem, a legtöbb alkotóra jellemző, hogy magában a folyamatban tisztul le, mi is az adott sorozatnak a témája, miért ennyire fontos. És ezzel együtt organikusan alakul ki a médiumválasztás vagy a módszertan is.

Ettől most ledöbbentem, hogy tíz éve foglalkozol ezzel a sorozattal. Hűha! De közben mást is csinálsz?

Persze, folyamatosan mást is csináltam. Mindig új nyelvezeteket dolgozok ki, amikhez vissza-visszatérek, és pont emiatt minden műsorozatom folyamatosan fejlődik. Mind témájában, mind pedig technikailag.

Mitől függ, hogy éppen melyikkel foglalkozol?

Újra elkezd érdekelni valamilyen festészeti kihívás adott képhibák esetében, vagy egyszerűen csak összeáll egy új módszertan a fejemben, és ki akarom próbálni. Egyébként pont ezért készül majd Pixeltest II. is.

Mesélj akkor egy kicsit a Pixeltest II-ről!

A Pixeltest II-ben a Metamorphosis című sorozatom képei lesznek láthatók, amik pornográfiával foglalkoznak. A pornográfián keresztül kritikailag vizsgálom a test tárgyiasítását, és a terveim között szerepelnek barokk aktrészletek, amelyek szintén ehhez a témához kapcsolódnak. Kortárs antipornóval foglalkozó szövegekkel kombinálva.

Ez aztán az izgalmas koncepció! Milyen formában szerepelnek majd ezek a barokk aktrészleteket a munkáidban?

Lemásolom, majd módosítom is őket, méghozzá az előbb említett szövegrészletekkel. A barokk aktoknál a festék testébe fogok beleírni olyan szövegeket, amik egyfajta kritikát fogalmaznak meg a test tárgyiasításával kapcsolatban. Egyébként a Konstelláció sorozatban is fontossá vált számomra a festék teste mint egy valódi fizikai létező, és ugyanezt szeretném átvinni a Pixeltest II-be.

Alig várom, hogy lássam! De muszáj megkérdeznem: ha a referenciaképeket te magad készíted, esetleg ezeket a pornográf felvételeket is?

Nem, ezeket nem én készítem, hanem az interneten találhatók. Ez egy speciális szegmens, amivel foglalkozom: tudatosan olyan színhatásokra, kompozíciós megoldásokra építő videókat keresek, amelyek a festészettörténetben már tulajdonképpen bevett klisék.

Hány Pixeltest lesz még?

Ezt nem tudom. Az biztos, hogy az összes munkámban digitális fotót használok, és elsősorban ezek a referenciái a képeimnek. Talán fontosabb a digitális fotó mint referencia, mint azok a témák, amiket ábrázolnak ezen fényképek, mert úgy látom, hogy a digitális képalkotásban fellépő hibák nagyon szimbolikusan fejezik ki a világ megismeréséhez való viszonyunkat. Egy nagyon sérülékeny, nagyon fluid valóságként találkozunk a külvilággal.

inetrjú: Csizmadia Kinga

fotó: Krajsek Adrienn