Interjú Végh András festőművésszel | Ablak a világra című egyéni kiállítása

#ARTSTORY

1940-ben születtem Tolnán, ez egy kis Dunántúli, Duna melletti kis városka. Ott jártam iskolába 15 éves koromig, és 1955-ben nyertem felvételt a képzőművészeti gimnáziumba Budapestre. Ide négy évig jártam, 59-ben végeztem. Majd volt egy egyéves szünet és utána kerültem be a főiskolára esti tanfolyamra, majd végigjártam a hat évet a főiskolán, ahol Bernháth Aurélnál végeztem. Művészetem középpontjában - erre nagyon egyszerűen tudok válaszolni - én saját magam vagyok. Hát a saját magamat azt úgy értem, hogy a megismerés az egy olyan út, hogy az ember először is ismerje meg saját magát, tárja fel a vágyait, a tulajdonságait, egyáltalán, hogy mire képes, mert hogyha ezt ismeri, akkor tud előre menni, akkor tud lépést tenni, de hát ez egy hosszabb út, mert az önmegismerés, az öncsiszolás, az olyan, hogy nem abszolút hallással, abszolút látással születik az ember, ez egy hosszabb folyamat, és talán ez az a út, ami a mai napig is tart, ismerkedem magammal. 

Amikor a főiskolát elvégeztem, és csomó-csomó mindenről nem tudtam a világban, hogy mi van, 1970-ben, mikor Párizsba kerültem, akkor nyílt ki igazából az ablak számomra, hogy mi van a világban, és én akkor fedeztem föl azt, hogy tulajdonképpen mit nem tudok, mit nem láttam, és ennek a titkát igyekeztem aztán éveken, évtizedeken keresztül, hát, föltárni. Szeretek belebújni az embereknek, hát, hogy mondjam, az érzelmi világába, ez egy ilyen érdekes tulajdonságom, hogy szeretek úgy, akár legyen az egy tárgy, de emberi figurában is valahogy kitapogatni azt, ami nem látható, ami mondjuk rejtett, ami benne és mögötte van és ezt megérezni akár egy testbeszédből, akár egy nagyon erős intuitív megérző-veleérző hajlammal abban a személyiségben. A kép születése az mindig érzelmekből születik, tehát az érzelmekhez meg színek tapadnak, de utána szükségszerűen készteti arra a nézőt a kép, hogy gondolkozzon, hogy mi is van benne, de ez csak a másodlagos, tehát az a szellemi munka, az a ráció, ami benne van, mert anélkül nem állná meg a kép a helyét, hogyha nem volna benne értelem. 

Tehát először a szín az, ami meghatározza a képnek akár a születését, akár a nézőnek a képfelé való irányultságát. Ugyanis ezt még a jó Delancro elmondta, hogy a képnek az az első fontossága, hogy ünnep legyen a szem számára. Na most, hát ez egy ilyen szép lírikus, poétikus megfogalmazás. A művészet az egy lehetőség a boldogság elérésére, de ez mindig csak egy utopisztikus dolog, ám mégis benne rejlik. Az embernek talán nem is azért kell egy kicsi utópia, hogy valahogy előre menjen, előre szeresse a holnapot is és legyen egy jövőképe.

Youtube link az interjúhoz: https://www.youtube.com/watch?v=NGOBLaAP_bg&ab_channel=FaurZs%C3%B3fiGal%C3%A9ria

A PS magazin cikke a kiállításról: https://psmagazin.hu/vegh-andras-kiallitas-a-faur-zsofi-galeriaban