Radisics Milán | Sur/Real Lands

Index Nagykép

 Radisics Milán 2018 utolsó napjaiban készítette SUR/REAL LANDS című fotósorozatát Spanyolország legszárazabb részein. A levegőből, drónnal készített képei azért különlegesek, mert egyfelől dokumentarista módon megörökítik, hogyan is néznek ki ezek a területek, másfelől viszont a különleges formák, színek és kompozíciók miatt a fotók nagyon hasonlítanak a 20. századi festészet néhány kiemelkedő alkotására. 

A fotós olyan vidékeket járt be Zaragoza és Toledo környékén, ahol a hegyek és a kiszáradt vízfolyások között mezőgazdasági területeket alakítottak ki a helyi farmerek.  A képeken csak kétféle növénykultúrát lehet látni; olajfaültetvényeket, amelyek tűrik a nagy hőséget, és búzát, amely már nyár elején, a nagy szárazság előtt beérik. Az itt élő növények a talaj nedvességtartalmának és a vízfolyások hordalékanyagában lévő tápanyagoknak köszönhetően vészelik át a száraz nyári időszakot. Radisics Milán egyébként hosszú és aprólékos kutatómunkával, műholdas térképeken választotta ki a legérdekesebb területeket. A National Geographicnak is dolgozó fotós két alkalommal is járt a helyszínen. Egy autós túra során 10 ezer kilométernél is hosszabb utat tett meg alig több mint két hét alatt. Egy-egy helyen akár napokon át várt arra, hogy a lehető legjobb fényviszonyok között készíthesse el a képeket.

A helyi gazdálkodók valószínűleg nem is tudják, hogy a levegőből absztrakt festménynek tűnik a munkájuk. A légi perspektíva síkba tömöríti a tájat, a tér és az idő eltűnik. Ha a néző nem ismeri a háttérsztorit, nem is feltétlenül tudja eldönteni, hogy valamilyen geológiai-mezőgazdasági képződményt lát, vagy egy modern festményt. Hiszen a fotókról eszünkbe juthatnak Picasso vagy Miró a 20. század első harmadában készült kubista, szürrealista alkotásai. De az 1950-es évek absztrakt expresszionista festményeivel talán még nagyobb a hasonlóság.

A képek valójában légifotók sokaságából álló úgynevezett kompozit képek, amelyek közül a legnagyobbak 100 megapixel felbontásúak. A nagy felbontás lehetővé teszi az emberméretű, másfél méteres nagyításokat is. Radisics Milán sorozata része a művész Water.Shapes.Earth nevű projektjének, amely bemutatja, hogyan alakítja a víz a bolygónkat, emellett pedig dokumentálja, hogy a klímaváltozás miatt egyes területeken mekkora küzdelemre van szükség az aszályok okozta vízhiány problémájának kezeléséhez.

 A SUR/REAL LANDS sorozat 18 képe, valamint a művész 37. Magyar Sajtófotó Pályázaton Nagydíjat nyert sorozatának néhány fotója október 6-ig a Faur Zsófi Galériában is látható.


A teljes cikk itt olvasható: https://index.hu/nagykep/2019/09/24/radisics_milan_sur_real_lands_fotosorozat_spanyolorszag_absztrakt_kepek