Szirmai Nóra

MŰVÉSZI HITVALLÁS

Rendkívüli módon foglalkoztatnak a kapcsolatok, rendszerek, hálózatok olyan értelemben, mint az emberi viszonyok, a psziché bonyolult felépítése, az idegpályák kapcsolódása, az érzelmi összekapcsolódások. Innen ered a vonzódásom az olyan formák iránt is, ahol ezek a dolgok megfogható, látható formában vannak jelen, mint a rovarok szárnyának erezete, az érhálózatok, növényi relevanciák. Minden munkám ezzel a témával foglalkozik. Fantasztikus, ahogyan a természet megoldotta ezeket a kapcsolódásokat, és ehhez nekem még hozzáadódik az a gondolatiság, ami a nem érzékelhető, vagy csak speciális körülmények közt látható kapcsolódásokra fókuszál. A munkák egyrészről átírt és sokszorosára felnagyított természeti formák, amelyek a leglágyabb, legérzékenyebb jelenségeket veszik alapul, ugyanakkor az egyik legkeményebb és legdurvább, legmaszkulinabb anyagban jelennek meg: az acélban. Ennek a kemény és nehéz anyagnak a fizikai kihívásokat kívánó megmunkálása, tehát az acélszobrászat izgalmas feszültségben áll a formák könnyedségével és azzal az érzékeny egyensúlyi helyzettel, amit a legtöbb mű teremt.


TANULMÁNYOK

2019-2020. Budapest Art Mentor program

2009-2009. Accademia di Belle Arti di Brera, Milano – szobrász szak

2004-2010. Magyar Képzőművészeti Egyetem – szobrász szak


EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK

2019. Bozsó Gyűjtemény, Kecskemét

2010. Médium Galéria, MMIK, „Fák”, Szombathely


CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK

2025. A súlytalanság esztétikája, Faur Zsófi Galéria, Budapest

2025. A Föld alatt (Bloomsday), Képtár, Szombathely

2025. Nem helyettesíthető tárgyak, III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon, Műcsarnok, Budapest

2024. Budapest, Hungarian Art & Business (HAB), Az ellentétek vonzzák egymást (10.18. - 11. 28.)

2024. Budapest, Nyugati Pályaudvar, 360 Design Budapest, (10.15-20.)

2024. Budapest, sCulture Park, Art Market Budapest, (10.17-20.)

2024. Milánó, Milan Fashion WeekSS25, Budapest Select presentation (09.19.)

2024. Budapest, Platán Galéra, Lengyel Intézet, Delicate Balance (04.17-05.31.)

2023. Budapest, Platán Galéria, Lengyel Intézet, Biomorph Connections (10.25-11-30)

2023. Budapest, MOM Park, Youngart Karácsonyi Vásár (11.03-12.22.)

2023. Budapest, Képező Galéria, Pillangóeffektus (10.06-11.09.)

2023. Budapest, Adria Palota, 360 Design Budapest (10.17.-10.22.)

2023. Budapest, Art Market (10.19.-10.22)

2023. Budapest, Hegyvidék Galéria, Vasművek, Válogatás a K-Arts művészeti alapítvány

gyüjteményéből (10.05.-10.28.)

2023. Budapest, Salon Budapest Lakástrend kiállítás (09.22-24)

2023. Budapest Hogyan nevezzelek?, Kastner Kommunity, (08.16. - 09.05.)

2023. Mindszentkálla, Selyemgubó, Jókai7 (08.19. - 09.01.)

2023. Szombathely, Szezon-Zárt terek, Savaria múzeum (04.22. - 08.27.)

2023. Szombathely, Urban animals, Képtár (06.16. -)

2023. Köveskál, Káli Art Park, (05.15. -)

2023. Kapolcs, HÍD Tájművészeti Ösvény,

2023. Budapest, Youngart Spring Art Fair, MOM Park (2023.04.17.- 04.30.)

2022. Budapest, Art Market Budapest, Youngart Galéria

2022. Budapest, Youngart X-mas art fair, MOM Park (2022.10.27.- 12.23.)

2022. Budapest, Salon Budapest (Október)

2022. Budapest, MOMKult ÜVEG.HÁZ (2022.06.30. - 07.11.)

2022. Slow Animals, Szombathelyi Képtár, Szombathely (2022.06.16. - 09.04.)

2022. Köveskál Káli Art Park (2022. 05.04. -)

2022. Bécs, Gone Viral, Collegium Hungaricum (2022.04.21. - 06.24.)

2022. Budapest, Gone Viral, Képező (2022.04.01. - 04.13.)

2022. Budapest, Out of Bounds: Abstract / Organic / Biomorphic- Art Salon Contemporary

(2022.02.14. - 04.19.)

2021. Köveskál, Káli Art Park

2021. Budapest, Művészet az izoláció árnyékában, Kubik Coworking

2021. Budapest, Youngart Kortárs Art Fair, Kubik Coworking

2020. Budapest, Budapest Projekt Galéria, Felfedezők 3.0, Budapest Art Mentor zárókiállítás

2020. Szeged, REÖK, Acélos Történetek

2018. Kecskemét, XV. Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpozion (KASZ)


MŰVEK GYŰJTEMÉNYEKBEN

K-ARTS Művészeti Gyűjtemény

Aela Gyűjtemény

MBH Bank Gyűjtemény