Pázmándi Antal | Pop/Art/Blues

önálló kiállítás

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ma egy széles palettát láthatunk Pázmándi Antal munkáiból, abból a több mint hat évtizedes alkotói pályából, amely a magyar kerámiaművészet egyik legkarakteresebb és legkövetkezetesebb szobrászati hangját képviseli változatlanul. Pázmándi Antal művészetének fundamentuma egyszerre gyökerezik a korongozás hagyományában a struktúraépítésben és a kontsrukcióvezérelt térformálásban. Egyedi, össze nem téveszthető stílusa, sokszor monumentális darabjai mára már egyedülivé teszik ezen a téren, amit nevezhetünk épületkerámiának, plasztikának, vagy szobornak. Az igazat megvallva ezek az alkotások mégsem tehetőek egyetlen skatulyába, hiszem e három fő halmazban, egymástól változatos távolságra, keveredési arányban értelmezhatőek, egyediek. Minden darab más, a képlet mögöttük csupán részlegesen változik, de a nívó mindig azonos. 

A mai kiállítás: A pop art blues nem egy karrier lezárása, hanem egy tematikus válogatás az eddig kialakult gazdag pályafutásának. Egy szubjektív időutazás, ahol ikonikus darabokat helyeztünk el a galériában, stációk, sarokpontok a megtett útnak. 

A válogatás nem volt egyszerű, hiszen olyan alkotóról beszélünk, akinek vannak elképzelései, tudatosan hozza létre munkáit mind mennyiségben, mind minőségben. Nem erősíti meg a léha, habókos alkotók körét, noha humorral közelít az anyag felé. Alkotásai sokszor kompozíciós vázlatok, rácsstruktúrák, az építészet megidézése, agyag etűdök.

Ha ragaszkodunk egy rendes műkritikai elemzéshez, témákat tekintve több elkülöníthető korszakot vázolhatunk fel, amit összeköt több elem, stílusának alapvetései. Az erős plasztikai megfogalmazás, a több nézetűség, a jelentős méretbeli megnövelés, valamint negatív-pozitív koordinátarendszerben értelmezett tér.

Nem nagyon divatos a kronológiai áttekintés manapság, de egy ekkora anyag bemutatásánál elkerülhetetlen, hogy az irányok és az egymásra épülés rétegeivel is foglalkozzunk.

Kezdetben nagyméretű alkotásokat épített fel, segédformák használata nélkül: a lekerekített karakter, organikus visszautalás, absztrakt szobor karakterű plasztikák indították be a saját hangjának megtalálását. Alig jelenik meg a direkt dekorálás, főként a föld színei, vasoxidok, nyers samott adja az alapkaraktert, néhol lágyítva krémes tónusokkal és selyem fényekkel. Dörzsölt, sprőd textúrák, puha-kerek formaátalakulások, könnyedség és masszív anyaghasználat kontrasztja feszül egymásnak.

a 70-es évek második felében geometrikus, konstruktív szemlélet határozta meg munkáit. Ezek az erőteljes, tiszta szerkezetek nem csupán formai játékok az alkotó számára a struktúra mindig gondolati tartalom hordozója. A rácsok, áttörések, hullámzó felületek és feszes térbeli kompozíciók olyan világot teremtenek, ahol a rend és a szabadság, a fegyelem és a játékosság egyszerre van jelen. A konstruktív struktúrák később is végigkísérik az életművet, újabb és újabb jelentéstartalmakkal gazdagodva. 

A 80-as években megjelentek a pop art inspirálta szobrok erős figurális tartalommal, ahol a hétköznapi élet ironikus elemeinek kerámiainterpretációi. A grillcsirke, az olajosflakon vagy a fogyasztói kultúra más jelképei egyszerre groteszk szkeccsek és szeretetteljes fricskák, kritikusak és játékosak. Papírrepülő kerámiából a falon, összegyűrt olajoshordó kimatricázva.

Ha egy alkotást kéne kiemelni ebből a korszakból az a Szumó lenne, ami ennek az időszaknak legjellemzőbb alkotása. Pázmándi ebben az időszakában nem csupán beleillik a nemzetközi tendenciákba, hanem saját nyelvre fordítja őket: a fogyasztói társadalom kritikája nem mindig provokáció, hanem a vasfüggönyön innen egy finom, humorral átszőtt reflexió a körülöttünk lévő világra. 

Művészetének egyik vissza-visszatérő és konstans eleme a kék szín / kék máz használata, aminek a  90es évektől egyre fontosabb szerep jut. A kék mázak árnyalatai nem pusztán dekoratív választás: Pázmándi számára a kék a tér, a mélység, a nyugalom és a gondolati tisztaság színe, a forma megrajzolásának pontos eszköze. A kék felületek egyszerre hűvösek és érzékiek, egyszerre távolságtartók, mindenképp bevonzzák a néző tekintetét. 

Blues, de ebben az esetben épp nem élesedik a szójáték, semmiképp sem szomorú értelemben kell értelmeznünk. Tisztán él a kék, kiegyenlít, körvonalaz, felteszi a záró elemet a kompozíciókra.

Plasztikák fejlesztésében újabb anyagok lépnek be a 2000-es évek után: fém, fa, üveg képzik az új szólamokat, miközben a térrel folytatott párbeszéd továbbra is központi szerepet kap. A porcelánt is meghódítja, meglepő méretekben alakítja vele a formát, ami technológiailag is bravúr. A finomodás eszköze, emberi érzékenység rezdülése. Szinte már a finálé.

Köztéri alkotásait itt nem tudjuk bemutatni, de ebbe az alkotói pályába még nagy megrendelések is elférnek  – szökőkutak, épületplasztikák, monumentális kompozíciók – amik ma is meghatározó elemei számos városi térnek. 

A munkák mellett nem feledkezhetünk meg pedagógusi munkásságáról sem: több mint húsz éven át tanította a Magyar Iparművészeti Főiskola, majd Egyetem hallgatóit. Tanítványai számára nemcsak mestere volt, hanem gondolkodásmódot adott: a forma tiszteletét, a kísérletezés bátorságát és a humort, és az alkotói szabadság ízét is. Öröm volt bejárni a mintázás órákra, mert emberi volt a hozzáállása és sokat lehetett tanulni is.

Itt és most pályaív számos alkotása előtt tisztelgünk, egy olyan alkotót ünneplünk, aki a magyar kerámiaművészetet nemcsak gazdagította/ gazdagítja, hanem új irányokkal, új szemlélettel is formálta/ formálja. Művei egyszerre intellektuálisak és érzékiek, fegyelmezettek és szabadok – és mindenekelőtt mélyen emberiek, szerkezetileg helyesek.

Célunk, hogy ez a kiállítás segítsen újra és újra felfedezni Pázmándi Antal művészetének rétegeit: a kék mélységeit, a pop art játékosságát és a konstruktív formák tiszta erejét.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

// Lublóy Zoltán porcelántervező, designer, a tárlat kurátorának megnyitóbeszéde